A melegen sajtolás (más
néven pl. hagyományos eljárással készült, őrségi módszerrel készült) már egy
bonyolultabb folyamat, melyet úgy képzelj el, hogy a megtisztított magokat
ledarálják, vízzel és sóval összegyúrják, majd az így kapott masszát magas
hőmérsékleten lepirítják és csak ezután sajtolják ki belőlük az olajat. Ennek a
technológiának köszönhetően a tökmagolaj sötétebb színű és kissé pörkölt
ízvilágú lesz. Ezen felül még előfordulhatnak olyan olajak is, amelyek az előbb említett két technológia keveréséből származnak. Vannak ugyanis gyártók, akik hevítik a magokat és csak ezután teszik bele a hidegen sajtolásra alkalmas gépbe. A fentiek tükrében
találkozhatsz sokféle elnevezéssel, mint például hagyományos eljárással
készített tökmagolaj, őrségi tökmagolaj, tökmag étolaj, tökmag salátaolaj és
még sorolhatnám. Hogyan döntsd el, hogy
melyik tökmagolajat válaszd? A legegyszerűbb, ha előre meghatározod, hogy milyen céllal keresel tökmagolajat. A tökmagolajnak ugyanis kétféle fogyasztási módját szoktam javasolni:
1.
Melegen sajtolt tökmagolaj
Jómagyar.hu hidegen sajtolt tökmagolaj 0,5l Ára: 2600 Ft | Jómagyar.hu termékek
Ezeknek nagyobb védő szerepük van a az emberi szervezetben. Megállapították, hogy a tökmagolaj fontos szerepet tölthet be a szív és keringési rendellenességek megelőzésében is. A 40 és 60 éves férfiak 60%-ának, a 60-70 éves korosztálynak 75%-ának van prosztata gyulladása, mely a tökmagolajjal megelőzhető, ill. rendszeres fogyasztásával a panaszok megszüntethetők, enyhíthetőek. Javallott a hölgyeknek is, mivel a sima izomzatok erősítésére nekik is szükségük van, akár egy felfázás után néhány napig fogyasztani mindenképpen hasznos. A tökmagolaj koleszterinmentes, telítetlen zsírsavakat tartalmaz, melyek bizonyítottan lassítják az érelmeszesedést, javítják az agyi vérkeringést. Jelentőségét fokozza a komplex vitamin tartalom, az öregedést elhúzó antioxidánsok. Fogyasztása: Friss salátákhoz, valamint magában mint gyógyhatású készítményt napi egy evökanállal javasolt fogyasztani. A hidegen sajtolt tökmagolaj egy kiváló élettani hatásokkal rendelkező, tömegében lilás, fehér alapra kicseppentve gyönyörű zöld színű kifejezetten aromás igen viszkózus folyadék.
Tökmagolaj ára - mennyi és miért ennyi? | GastrOlaj, az egészségőr
- Index - Kultúr - Mit vegyünk a boltban ilyenkor? Először is ne lisztet
- Dóra és az elveszett aranyváros cinema city centre
- Fotóból, rajzolt kép... (3. oldal)
- Használt katonai ruházat
- Ügyvezető igazgató angolul
- Tökmagolaj ára - mennyi és miért ennyi? | GastrOlaj, az egészségőr
- Alexandra Ripley: Scarlett - Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényének folytatása | bookline
- Echo tv világ panoráma
- Budapest dízelautók kitiltása
- Tefal inicio grillsütő gc242832
- Eladó új okostelefonok
Miért van ilyen sokféle tökmagolaj? | naturportal
A káros szabad gyökök ellen erős antioxidáns hatású. Segít az elöregedett, elhalt májsejtek helyett egészséges, új sejteket létrehozni. Elősegíti a májbetegedések, többek között a vírusos májgyulladás (hepatitis) és a májzsugor (cirrózis) gyógyulását, segít gombamérgezések esetén is. Csipkebogyómagolaj
Lassítja az öregedési folyamatokat, szövetregeneráló (segít eltűntetni a hegeket, eltűnteti az apró ráncokat), csökkenti a hajszálerek sérülékenységét, késlelteti a bőr öregedését. Kiváló a száraz, érett (öregedő), gyulladásos, napégette, vagy fakó, valamint a nátha miatt érzékennyé vált orrkörnyéknek, a szem és száj körüli finom bőrnek. Többszörösen telítetlen zsírsavakat, A és E-vitamint és egyéb antioxidánsokat tartalmaz. Vásárlásra személyesen portánkon, illetve postai utánvéttel van lehetőség.