A vajas masszát hozzáadjuk a lisztes keverékhez, gyorsan összedolgozzuk, majd annyi tejet gyúrunk bele (3-5 evőkanál), hogy jól nyújtható tésztát kapjunk belőle. Ezután a tásztát kétfelé osztjuk, kb. 5 cm átmérőjű hengereket formálunk belőle, fóliába tekerjük, és 2-3 órára a hűtőbe tesszük. Miután kivesszük a hengereket a hűtőből, éles késsel 5-7 mm vastag korongokra vágjuk, sütőpapíros tepsire helyezzük, és 200 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. Ha rénszarvaskekszeket szeretnénk készíteni belőle, akkor éles késsel óvatosan levágjuk a sósperecek gömbölyű részeit, hogy csak a belső, szarvacskára hasonlító része maradjon, majd a levágott korongok egyik felét kissé összenyomjuk, hogy szarvaspofit alakítsunk belőle, a másik felébe kétoldalt pedig óvatosan belenyomkodjuk a sósperec-szarvakat. Sütőpapíros tepsire helyezve ugyanúgy megsütjük. Miután a kekszek kihűltek, piros és natúr marcipánból szemeket és szájacskákat teszünk a szarvasoknak. EK - 2012/12
A mikulás kis rénszarvasa
A Mikulás és egy a kedvenc rénszarvasai közül Lappföldön: A finnországi Lappföldön több mint 200 000 rénszarvas él
Mikulás-képek: Mikulás, Lappföld, Finnország fényképek
Mikulás blog - Mikulásnap
Nem azért, mert tiszteletlenek lennénk a szóval szemben, hanem ép...
Búcsúzni mindig fáj
2020-07-08 19:04:44
(Amíg lehet, testvér)
Búcsúzni mindig fáj, csak könnyezve lehet. Most egy év megy tőlünk, még visszainteget. Uszálya meglebben, mennyi mindent takar! A múlt mélyébe hull: akar vagy nem akar. - Az emlékek kövén lépegetek vi...
"Én, Ennio Morricone, me...
2020-07-08 16:12:25
A legnagyobb fájdalommal feleségétől búcsúzik a zeneszerző. A 91 éves korában elhunyt zeneszerző halála előtt néhány nappal maga írta meg gyászjelentését, amelyben azt kérte, szűk körben temessék el. Július 7-én délután szülővárosa, Róma egyik temet...
Fogyás
2020-07-08 13:45:16
Reggel "csak" 122 kg voltam. Ez már 2. 5 kg fogyást jelent. Természetesen ez még kevés, folytatom tovább a programot. Szeptember elején szeretnék 110-115 kg között lenni, majd karácsonyra 100 kg alatt lenni....
Hetvenhat
2020-07-08 13:18:16
Anyu ma 76 éves. Egy cukormentes gyümölcs tortát kapott ajándékba. Nagyon örült neki! Szerencsére még köztünk van, ha van is probléma az egészségével, de Ő a mi édesanyánk!
A télapó rénszarvasai
Még sok boldog születésnapot kívánok!... Él az Isten
2020-07-08 10:04:45
(Él az üzenet)
Ez az üzenet nem evilági. Ez az üzenet máshonnan való. Századokon át szívből szívbe lép
olyan tisztán, mint könnyű, fehér hó. Ez az üzenet embert formáló. Régi szívet más, új szívre cserél. Ez az üzenet olyan t...
Pio atya 10 fontos tanácsa
2020-07-08 08:35:17
Pietrelcinai Szent Pio, a stigmatizált ferences rendi szerzetes pap, akinek Isten különleges adományokat és karizmákat adott, minden erejét arra fordította, hogy megmentse a lelkeket. Íme pár tanítása, amely a mi életünket is felrázhatja. 1. Ne tö...
még több blog
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Kalandok a konyhában : Csokoládés, citromos keksz, avagy a Mikulás rénszarvasai
- Kutya iq test de grossesse
- Ki a Mikulás? Mikulástörténet napjainkig - Dr.Info - Egészség és Életmódmagazin
- Zorán Unplugged Koncert 2018 - Balatonfüred | Balatoni Pogramok, Élmények
- A télapó rénszarvasai neve
- 6 nasi, amit este 8 után is megehetsz | Mindmegette.hu
- Netgear wn3000rp beállítás
- Ők a Mikulás rénszarvasai - Blikk
- A mikulás rénszarvasai
- Pamacs a mikulás rénszarvasa videa
- Az MCNtelecom intelligens VPBX-e segíti az ügyfelek ünnepnapi hívásainak kezelését. - MCN Telecom
- A postás mindig kétszer csenget
- Békéscsaba budapest távolság autóval